Egyszerűbben kezelhető az online meeting a Zoom-on

A 2020-as év mondhatni az online meetingek évét jelentette. Számos szoftver és online lehetőség nyílt meg a felhasználók számára, hogy az interneten keresztül kamerás, vagy éppen kamera nélküli hívásban vegyenek részt akár munka, akár oktatás végett. Ennek azonban hátránya is volt, hiszen az adatlopások, a korlátozott hozzáférések megnehezítették a gördülékeny működést.

Az egyik ilyen vállalat, aki pozitívan profitált a pandémia okozta korlátozásokból, az a Zoom. A cég most több új funkcióval várja előfizetőit. Az új Zoom appok és titkosítások vonzóbbá teszik a márkát, az eddigi működéssel ellentétben az appok lehetővé teszik olyan külső alkalmazások bevonását a meetingbe, amik megkönnyítik a megbeszélések közben a dokumentációk megjelenítését, vagy az oktatási lehetőségeket. Emellett a Zoom új védelmi rendszert is kidolgozott. Eszerint a felhős rögzítés nem lesz elérhető, azonban a házigazda hozzáférhet ehhez a funkcióhoz is. Ezen kívül lehetőség nyílik egy előfizetésen belül hirdetni, vagy akár új előadások közt böngészni és online jegyet értékesíteni is.