A nemzetközi ingatlanpiac felé forduló magyar befektetők számára ma már nem elég megtalálni a megfelelő ingatlant – legalább olyan fontos, hogy tisztában legyenek a vásárlás teljes költségstruktúrájával. Sok esetben a négyzetméterár csak a jéghegy csúcsa, és a rejtett vagy mellékköltségek jelentősen befolyásolhatják a befektetés végső megtérülését.
A klasszikus európai piacokon, például Spanyolországban, Portugáliában vagy Görögországban a vételár mellett számolni kell az ügyvédi díjakkal, fordítási költségekkel, bélyegilletékkel és esetenként ingatlanszerzési adóval is, amely akár 8–10% közé is emelkedhet a vételár százalékában. Ehhez járulnak a közjegyzői díjak, a földhivatali bejegyzési költségek, valamint a helyi illetékek, amelyek régiónként jelentősen eltérhetnek.
Dubai esetében a költségstruktúra jóval átláthatóbb és egyszerűbb. A vevőre vonatkozó legnagyobb tétel a Dubai Land Department díja, amelyet négyszer DLD-ként is emlegetnek, és a vételár négy százalékát teszi ki. Ezen felül általában további két százalék ügynöki jutalékkal kell számolni, amely a szolgáltatás minőségétől függően változhat. Ezek a költségek ugyan nem elhanyagolhatók, de szinte mindig átláthatóbbak és kiszámíthatóbbak, mint az európai piacokon tapasztalható szerteágazó rendszerek.
Az adók és költségek a külföldi ingatlanvásárlás során nemcsak a belépésnél jelentenek kérdést, hanem a folyamatos fenntartás és az esetleges értékesítés során is. A mediterrán ingatlanok sok esetben jelentős éves közös költséggel, vagyonbiztosítással és helyi ingatlanadóval terheltek, amelyek a nettó hozamot drámaian csökkenthetik. Ezek az összegek különösen kisvárosi vagy turisztikai komplexumokban bírnak súllyal, ahol a közösségi szolgáltatások fenntartása költséges.
Dubai egészében egyáltalán nem számít ingatlanadó, és nincs személyi jövedelemadó a bérleti díjból származó bevételekre sem. A tulajdonosok számára az éves kiadást elsősorban a service charge jelenti, amelyet négyzetlábban számítanak, és átlagosan tizenöt és ötven arab emirátusi dirham között mozog a helyszíntől és az épület minőségétől függően. Ez a költség jellemzően a közös infrastruktúra karbantartását, a biztonságot és a beltéri szolgáltatásokat foglalja magában.
A későbbi értékesítés során is jelentős különbségek mutatkoznak. Spanyolországban, Franciaországban vagy Portugáliában a tőkenyereség-adó általában húsz–harminc százalék között mozog nem rezidens eladók esetében, míg Dubai teljesen mentesít a vételár növekményére vonatkozó minden adó alól. Ráadásul a tranzakció lebonyolítási ideje és bürokratikus terhe is jóval kisebb.
Aki magyar forintban gondolkodik, annak érdemes figyelembe vennie a devizakitettséget is. Az európai piacokon euróalapú befektetésként jelenik meg a tulajdon, míg Dubai esetében az emirátusi dirham az amerikai dollárhoz rögzített, ami eltérő kockázati és hozamprofilt jelent. Különösen hosszú távon, ez a stabilitás vonzó lehet a forint volatilitása mellett.
Összességében a vásárlás teljes költségszerkezetének ismerete nélkül lehetetlen megalapozott döntést hozni. Az átláthatóság, az adóterhek és a kiszámítható fenntartási kiadások mind olyan tényezők, amelyek jelentős hatással vannak a befektetés valós teljesítményére. Ezért érdemes minden piacot ezen szempontok alapján is megvizsgálni, mielőtt végső döntés születik.










