Milyen helyzetekben ajánlott gyógynövényeket választani a gyógyszerek helyett?

Szarvas Nikolett Diána 2010 elején végezett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen biomérnökként, egészségvédő szakirányon, majd ezt követően a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytan és Orvosi Biokémia Intézetében dolgozott.

Ekkor kezdett el érdeklődni a gyógynövények iránt, és miután kiszélesítette tudását, úgy döntött, hogy tapasztalatait megosztja a téma iránt nyitott érdeklődőkkel. Ezért jött létre Herbclinic nevű oldala, illetve ezért írt a témában könyvet is. Szarvas Nikolett természetgyógyász és Bach virágterapeuta igyekszik tudását átadni azoknak az embereknek, akik szeretnék tudni, hogy miért jobb gyógynövényeket választani a gyógyszerek helyett, mit mire érdemes használni, és melyek azok az esetek, amikor sokkal jobb ötlet orvoshoz fordulni.

A tanácsok nem csupán az anyukák, hanem az egész család hasznára válhatnak, a legtöbb probléma esetén érdemes lehet a polcról leemelni a könyvet. 

A napszemüveg egyszerre praktikus és stílusos kiegészítő a nyári szezonban

A nyár időszakban gyakorlatilag megkerülhetetlen, hogy napszemüvegeket viseljünk, különösen, ha szeretünk sok időt tölteni a szabadban, illetve olyan praktikus okok miatt, mint például a vezetés.

Emellett azonban abba is bele kell gondolnunk, hogy ezek a darabok lehetnek a szezon legtrendibb kiegészítői, amelyek segítségével feldobhatjuk egy-egy összeállításunkat. Érdemes olyan darabokat választani, amelyek illenek hozzánk, emellett pedig jobb, ha több stílusból is választunk, ugyanis nem feltétlenül érdemes ugyanazt viselni sportoláshoz, vagy ha valamilyen elegánsabb eseményre -például esküvőre- megyünk.

A Police napszemüvegek a legjobb anyagokat vonultatják fel, megjelenésben pedig a szélsőséges divatőrültektől az öltönyös üzletemberekig mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő modellt. Emellett természetesen arra is figyelnünk kell, hogy ellássa legfontosabb funkcióját, és megvédje szemeinket a káros UV sugárzástól, így mindig olyan darabot válasszunk, amely valóan védelmet nyújt

IFKA minősített képző cég humán területen már 2000 óta

A Learning Innovation 2000-ben alakult vállalkozás, amely humán területen működik és IFKA minősített képző cég.

A vállalkozás a felnőttképzés, az innovációs fejlesztések, a tartalom- és szervezetfejlesztés, valamint az üzleti tanácsadás területén segíti a hazai vállalkozásokat. Ezen felül pedig a források felkutatásában is segíti partnereit, hiszen a cég felkészült szakértői jól ismerik az elérhető pályázati lehetőségeket és a projektgenerálás folyamatában is otthonosan mozognak. 

A cég a magyarországi vállalkozásoknak kínál segítséget az IFKA-n keresztül, az IFKA 2013-tól kezdve az Iparfejlesztési Közalapítvány jogutódja. A szervezet a hazai gazdasági, műszaki és innovációs közélet aktív szereplőjeként az elmúlt 20 évben a logisztika, a minőségügy és a környezetvédelem terén vált ismert és elismert szakértővé. Jelenleg pedig a foglalkoztatás bővítése is új feladataik közé tartozik. A Learning Innovation gazdálkodása megfelelő, a vállalkozás nyereségesen működik és 73 munkatárs dolgozik a cégben.

Acronis: Komplett biztonsági mentés és kibervédelem

Amikor egy vállalkozásban felmerül az adatbiztonság kérdése, akkor többféle lehetőség közül választhat. 

 Az Acronis Cyber Cloud egy modern korszerű megoldás, fejlett adatvédelemmel rendelkező felhőalapú mentési és vészhelyreállítási szolgáltatás. Sokféle platformot menthetünk vele ráadásul nem csak felhős, hanem helyszíni kiszolgálókra is, méghozzá katonai szintű titkosítással.

Acronis biztonsági mentés és kibervédelem egy rendkívül hasznos megoldás a vállalkozásban. Sajnos sok cég csak akkor érti meg, mennyire fontos az adatbiztonság, amikor egy váratlan támadás miatt adatok vesznek el. Ilyenkor már késő, ezt a bajt kell megelőzni a megfelelő eszközökkel. Megdöbbentő tény de igaz, hogy az adatvesztés akár tönkre is teheti a vállalkozást. Ezt semmiképpen sem érdemes kockáztatni.

Az Acronis megoldásával bármilyen eszközre végezhető biztonsági mentés, így biztonságban tudhatjuk a teljes informatikai bázist: fájlokat, postafiókokat, PC-ket, notebookokat és szervereket is.

Felkészült cégünk a távmunka jelentette kihívásokra?

A távmunka bevezetése számos cégnél az IT rendszerek szükségszerű fejlesztését hozta el. Hiszen a távmunka megjelenésével megjelenik számos új, eddig fel nem merülő igény, például az, hogy a munkatársak hatékonyan tudjanak együtt dolgozni az irodán kívül is, ügyelve az adatbiztonságra.

De a távmunkára való átállás korántsem ér véget az új IT eszközök bevezetésével. Az otthoni munkavégzés sikerességéhez még arra is szükség lesz, hogy a vezetők felkészüljenek az új típusú működésre, értsenek az újonnan bevezetett eszközök használatához, és nagy hangsúlyt kapjon az emberek támogatása is. Legalább akkora hangsúlyt, mint maga a technológia.

A Kvazar.cloud  a modern távmunka megoldások mellett útmutatót ad a hatékony otthoni munkavégzéshez, tippeket a hatékony távmunka-menedzseléshez, és HR praktikákat is kínál a vezetők számára. A biztonságot is kiemelten kezelik

Városfejlesztés a fenntarthatóság és a tervszerűség jegyében

A mai modern városok egyre több kihívás elé állítják a városfejlesztés szakértőit. A városok egyre növekvő száma és növekvő népessége jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz, így kulcsfontosságúvá válik a fenntarthatóság kérdése. A fenntarthatóság kérdésköre pedig alapvetően meghatározza a fejlesztési irányokat.

A Városfejlesztés Zrt. 23 éve jött létre abból a célból, hogy Magyarországon is alkalmazhatóvá tegyék az önkormányzati településfejlesztési elképzelések megvalósítására alkalmas operatív városfejlesztés már bizonyítottan működő eszköztárát. Évtizedes munkájuk eredményeképpen hazánkban is sikerült megvalósítani a településfejlesztésben a fejlett európai gyakorlatot. 

Az általuk elért eredmények beépültek az integrált településfejlesztési stratégiákra, akcióterületi tervekre és a városfejlesztő társaságokra vonatkozó szabályozásba és szakpolitikai iránymutatásokba.