Egy zseniális ötlet csak az út legeleje

Amikor valakinek van egy jó ötlete, amiből egy vállalkozást, vagy egy nagyobb üzletet fel lehet építeni, akkor úgy gondolhatja, hogy már túl van a nehezén, csak az operatív dolgokat kell köré építeni.

Azonban erről szó sincsen, hiszen ilyenkor kezdődik csak a projekt bonyolultabb része. Kitalálni az üzleti modellt, felépíteni mindent az első lépéstől, aminek része az üzleti stratégia kialakítása. Ez ráadásul nem csak akkor szükséges, amikor valamilyen új dologba kezdünk bele. Már hosszú évek vagy akár évtizedek óta működő cégek esetében is lényeges lehet rendre felülvizsgálni az elérni kívánt célokat, értékelni az addigi teljesítményt, és kijelölni új mérföldköveket. Ehhez természetesen érdemes lehet szakmai segítséget kérni, olyan üzletfejlesztéssel foglalkozó cégekhez és szervezetekhez fordulni, amelyek objektíven meg tudják vizsgálni, hogy melyek azok a szervezeten belüli és kívüli dolgok, amelyek jól működnek, és melyek azok a területek, ahol szükséges lenne fejleszteni. 

Hogyan válasszunk megfelelő ajándékot?

Kevés olyan nehéz dolog van, mint ajándékot választani, főleg olyan esetben, amikor szeretnénk valamilyen egyedi és különleges dologgal előrukkolni.

Különleges ékszer érdekes nő számára – ezek a Coeur De Lion karkötők és fülbevalók! Kézzel készített karkötőt eredetiséget igazoló tanúsítvánnyal együtt kapják meg a vásárlók, emellett pedig luxus fehér dobozban érkeznek, melyek belseje fehér selyemmel van bevonva. Egy különleges ékszer bármikor jó választás lehet, ugyanis a megfelelő kiegészítők kiválasztásával lehet még izgalmasabbá tenni egy gardróbot, ugyanis, ha megvannak a legjobb alapdarabok és figyelemfelkeltő ékszerek, akkor képtelenség a szettekkel hibázni. Ezek után már bárhogyan lehet őket variálni, és senkinek sem kell azon aggódnia, hogy nem fog tudni mit felvenni.

Érdemes minél előbb megtalálni azokat a darabokat, amiket szívesen viselünk akár hosszú évekig.

Az öt tibeti rítus

Szarvas Nikolett természetgyógyász, Herba-Yoni jóga oktató hitvallása, hogy bárki képes jógázni, aki rászánja magát. Érdemes észben tartanunk, hogy a jóga nem versenysport: erővel és erőfeszítéssel nem lehet elérni a test, az elme és a szellem egységesülését. A jóga a tudatos elengedés rendszere. Az öt tibeti jóga öt alap jóga gyakorlatból áll, amelyeket mindössze 15 perc alatt el tudunk végezni. Kezdetben minden egyes gyakorlatot háromszori ismétléssel kell végezni, majd hetente kettővel kell növelni az ismétlésszámot mindaddig, amíg eljutunk a 21-szeri ismétlésig. A gyakorlatok jótékony hatása, hogy harmonizálja a testet és a lelket. Főként az agyalapi mirigy és a pajzsmirigy működését serkenti, valamint feszültségoldó hatású, stabilizálja a keringési rendszert és helyre teszi a nemi mirigyek működését. Célzott hatással van a hormonrendszerre és az idegrendszerre

Szarvas Nikolett oldalán, a Herbclinic.hu weboldalon részletes útmutatást ad az öt tibeti jóga gyakorlat helyes elvégzéséről és arról is részletesen ír, hogy pontosan hogyan segítik az egyes gyakorlatok a testi és szellemi egészségünk megőrzését.  

Piacvezető IT biztonsági megoldások viszonteladók és vállalkozások számára

Statisztikák szerint a 2020-as évben történt a legtöbb hackertámadás a világon. A távmunka korábban nem tapasztalt elterjedésével megsokasodtak a biztonsági kockázatok, hiszen a távoli munkavégzés számos biztonsági probléma forrását jelentheti, ha a munkavállalók nem tartják be a szükséges biztonsági intézkedéseket.

A Kaspersky piacvezető IT biztonsági megoldásokat kínál viszonteladók és vállalkozások számára. A Kaspersky Antivirus használatával a biztonsági kockázatok jelentős mértékben csökkenthetők. A Kaspersky a világ egyik vezető kiberbiztonsági gyártójának számít, így garantálható a legmagasabb szintű biztonság az ügyfelek számára. Könnyen kezelhető, és modern, felhő alapú megoldást kínál. 

A már 20 éve működő Kaspersky megoldásait több, mint 270 ezer vállalat használja 200 országban és területen világszerte. 120 globális OEM/technológiai szerződéssel rendelkezik, több, mint 310 ezer rosszindulatú fájlt érzékel.