Milyen gyógynövényt ajánlott fogyasztani szoptatás során?

A citromfű tea szoptatás alatt azért jó választás, mert a citromfű olyan hatóanyagokat (citronellol,geraniol,nerol) tartalmaz, amelyek gátolják az agyban lévő idegsejtek acetilkolin receptorait és az acetilkolinészeráz enzimet, emellett simaizomgörcs-oldó hatásúak is. Ezek összesége szedatív, nyugtató hatást vált ki.

És ugye azt szokták mondani, hogy boldog anya egyenlő boldog baba, ráadásul ez nemcsak az újszülött érkezésétől kezdve igaz, hiszen már akkor is szükség van arra, hogy az anyuka kiegyensúlyozott és nyugodt legyen, amikor várandós. Ehhez például a kismama jógán és a stressz kerülésén az is egy jó megoldás lehet, ha gyógyfüveket hívunk segítségül.

Egy evőkanál szárított citromfűlevelet kell leforrázni 2,5 dl vízzel, lefedni állni hagyni tíz-tizenöt percig, majd leszűrés után naponta háromszor fogyasztani. A legjobb, ha mindez lehetőleg étkezés előtt, ízesítés nélkül történik.

Ismeretterjesztő könyv az erdei állatokról

A gyerekek általában elsőként az állatok iránt szoktak elkezdeni érdeklődni, így hasznos lehet már minél kisebb korban minél több ismeretet megosztani velük, minél több mindent megtanítani nekik.

A Keress találj mesélj Erdei állatok kötetből olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint például, hogy Hol laknak a mókusok? Merre láthatnak foltos szalamandrát? Mi van a hangyaboly belsejében, miért nem kell félni tőle? Mit eszik a jégmadár, és egyáltalán hogy néz ki? Az erdő élővilágát bemutató képeskönyv tizenegy nagy, részletgazdag képén sok érdekes dolgot lehet megfigyelni.

A könyv készítői minden oldalpár szélén kiemeltek néhány tárgyat, élőlényt vagy személyt, melyeket a gyerekek megkereshetnek az adott oldalpár nagyméretű képén. Sokat tanulhatnak a kötetből, amely tudást a későbbiekben majd kamatoztathatják a tanulmányaik, illetve életük során is.

Megelőzni könnyebb, mint gyógyítani

Sajnos hazánkban lassan népbetegségnek számítanak a különböző daganatos megbetegedések, ezért a megelőzés kulcsfontosságú. Hiszen mint minden betegséget, ezeket is megelőzni könnyebb, mint kezelni, gyógyítani. Nem is beszélve a probléma társadalmi, gazdasági hatásairól. 

Érthető okokból az emberek keresik a megoldást, hogy elkerüljék a bajt, azonban érdemes figyelni, mert sokféle táplálékkiegészítőt, gyógynövényt kínáló cég kihasználhatja a hiszékeny embereket. Fontos tudni, hogy mi az ami kemoterápia alatt tilos. Bizonyos gyógynövények, étrendkiegészítők valóban erősíthetik az immunrendszerünket, vitaminokat tartalmaznak, ezáltal segítenek ellenállóbbá tenni a szervezetünknek, így orvosi konzultációt követően alkalmazható kiegészítő kezelésként. 

Az egészségünk a legnagyobb kincs, amit sokan csak akkor ismernek fel, amikor már szenvednek valamilyen súlyosabb betegségben. Nem szabad ebbe a hibába esni, tegyünk az egészségünkért akkor, amikor még minden rendben van velünk.

Milyen hosszú távú hatásai lesznek a világjárványnak a települések fejlődésére?

A világjárvány következtében alaposan átformálódtak a városlakók preferenciái. A korábbinál is közkedveltebbé váltak a zöldövezetek, a kertvárosok, ahol a lakók az élhetőbb, csendesebb környezetben teremthetik meg új otthonukat. A belvárosból tehát a külvárosok felé indult el a „vándorlás”.

A településtervezés szakembereinek feltétlenül figyelembe kell venniük ezeket az új tendenciákat a településfejlesztés során. A korábbi szempontokat újra kell gondolni, több zöld területre van szükség, bővíteni kell a parkokat, köztereket, hogy az újjászülető vagy újonnan létrejött városrészek megfeleljenek a lakók elvárásainak. 

A világméretű covid-19 járvány következtében tehát településeink átalakulnak, a lakók zöldebb, egészségesebb városi környezetre vágynak. Szakértők között egyelőre még nincs egyetértés, hogy ez a változás csak átmeneti, vagy tartós lesz-e.

Mi a jó településfejlesztés legfőbb ismérve?

Szakértők szerint a globális éghajlatváltozás egyre több gazdasági és társadalmi változást eredményez majd a jövőben. Talán kevesen tudják, de a klímaváltozás hatásainak előidézésében a települések, főleg a nagyvárosok komoly szerepet játszanak. 

Éppen ezért a településfejlesztéssel foglalkozó szakemberek számára a fenntarthatóság kérdése egyre inkább előtérbe kerül. Ma már egy átfogó településfejlesztési stratégia kidolgozása során nem lehet ezt a kérdést figyelmen kívül hagyni, ez az egyik legfontosabb szempont, amit figyelembe kell venni a fejlesztés megvalósításakor. Szerencsére hazánkban is egyre több a követendő példa a jó településfejlesztésre. Megyeszékhelyek, városrészek, megyei jogú városok újultak meg az elmúlt években.

A jó településfejlesztés gyakorlatait foglalja össze a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatójának tanulmánya, amely a Fenntartható urbanizáció – A városfejlesztés története, elmélete és gyakorlata (Scolar Kiadó, Budapest, 2021.) címet viseli.

Sikeres projektek szakmai támogatással

A legtöbb vállalkozás számára nagy kihívást jelent egy jelentősebb projektet véghez vinni, ugyanis rengeteg dologra kell figyelni a folyamat során. Ilyenkor jön jól a szakmai segítség, ami hozzájárul a projekt sikeréhez.

A Learning Innovation sokrétű üzleti szolgáltatásokat kínál, például üzleti tanácsadást, A projekt menedzsment tanácsadás keretében átfogó szolgáltatást kap az ügyfél, ugyanis a projekt előkészítésétől kezdve a zárásig mindenben az ügyfél segítségére vannak a cég szakértő munkatársai. A projekt lebonyolítása során ellátják többek között a menedzsment és pénzügyi tanácsadást, az előrehaladási jelentések és kifizetési kérelmek elkészítését, kapcsolattartást a megvalósítást koordináló intézményekkel, a projektzárás lebonyolítását és a lezárult fejlesztések utánkövetését is.

Ha vállalkozásunkban felbukkan egy új projekt, amelyre jelentős erőforrást kell fordítani, érdemes tehát olyan csapattal együtt dolgozni, akik napi szinten végzik a projekt menedzsment tevékenységet, így szakmai hozzáértésükkel biztosíthatják  a projekt sikerét.

Hasznos lehet, ha a családban valaki ismeri a gyógynövényeket

A gyógynövények a segítségünkre lehetnek betegségek vagy fájdalom esetén, így nagyon hasznos lehet, ha valaki ismeri őket, és tudja, hogy mikor, milyen formában, milyen mennyiségben kell őket alkalmazni.

A természetgyógyász a családban című könyv éppen abban segít, hogy adott helyzetekben ne kelljen gyógyszerek után nyúlnunk, hanem meg tudjuk oldani a problémákat gyógynövényekkel is. A gyógynövényeknek a szintetikus gyógyszerekkel szemben több idő kell ahhoz, hogy hassanak, de hosszú távon kíméletesebb hatást nyújtanak, és kevesebb a mellékhatásuk is. Sokszor csodákra képesek, megéri kipróbálni a könyvben leírt recepteket és praktikákat!

Kitér a terhesség idején vagy a szoptatás időszakában összeszedett nátha enyhítésére, a tejelválasztás serkentésére, sőt a stresszkezelésre is. Legyen szó csecsemőkori hasfájásról, fogzásról, alvási nehézségekről, immunerősítésről, nátháról vagy torokgyulladásról, biztosan megtaláljuk rá a könyvben a megoldást.

Milyen könyveket adjunk manapság a fiataloknak?

Van olyan nemzedék, aki az Egri csillagokon vagy éppen a Pál utcai fiúkon nevelkedett, nem is beszélve arról a generációról, amely Harry Potter varázslatos világának köszönhetően szerette meg az olvasást.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet manapság a fiatalok kezébe adni? Hiszen számítógépeken és okostelefonokon nevelkednek, születésüktől fogva magától értetődő módon elérhető számukra az internet, illetve a social media és a videómegosztó oldalak. Tehát közel sem egyszerű feladat rávenni őket, hogy felálljanak a monitor elől vagy éppen a képernyőknek kicsit is búcsút mondjanak. Azonban talán tényleg vannak olyan történetek, amelyek örökérvényű igazságokat tartalmaznak, és amelyek még manapság is a fiatalok kedvencei lehetnek.

Ilyenek például a Scolar Kiadó kínálatában található ifjúsági könyvek is. Számos érdekes történet, ismeretterjesztő kötet vár rájuk, amelyek segíthetnek kikapcsolódni az egyre digitálisabbá váló mindennapokból.

Meglepő fordulat következhet be a hulladékgazdálkodásban

Azt már tudjuk, hogy rengeteg módon próbálják az emberek feldolgozni, leginkább újrahasznosítani a műanyagot, ugyanis máskülönben a végtelenségig várhatnánk arra, hogy ezek a dolgok lebomoljanak.

Azonban egy olyan fordulat következett be, amire talán senki sem számított: műanyagot lebontó gombát fedeztek fel a tudósok. Szun Csao-min csapata laboratóriumi körülmények között felgyorsította a gomba szaporodását, és elérte azt, hogy két héten belül apró darabokra bontsa le a poliésztert, a poliuretánt és a biológiailag lebomló műanyagokat. Ha ezt a megoldást szabadalmaztatni lehetne, és nagyban is működne, az fantasztikus eredményeket hozhatna a világon felhalmozott műanyag hulladékkal szemben.

Ez azért is lenne nagyon sürgős és fontos, mert becslések szerint évente nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül a világtengerekbe, és mikróműanyaggá lebomolva a globális táplálékláncba, komoly veszélyt jelentve a tengeri ökoszisztémára.

Honnan tudhatjuk, hogy megbízható üzleti partnerrel állunk szemben?

Az üzleti élet egyik legfontosabb „tőkéje” a bizalom, hiszen enélkül nem lehet tartósan üzleti kapcsolatot fenntartani. Sok ezer gazdasági szereplő közül azonban hogyan lehet megszűrni, hogy kik azok akik megbízhatóak? Vajon létezik-e olyan minősítési rendszer, amely megszűri a gazdasági élet szereplőit és megmutatja, hogy melyek azok a vállalkozások, amelyekkel érdemes üzleti kapcsolatba kerülni.

A Learning Innovation több, mint 20 éve van jelen a hazai üzleti életben. Főleg humán területen tevékenykedik, mint például a felnőttképzés, üzleti tanácsadás, szervezetfejlesztés és vezetőképzés. A szervezet sokoldalú tevékenysége mellett a másik erőssége, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a megfelelő szakmai színvonalra is.

Ezt bizonyítják az ISO minősítések valamint az IFKA, az Iparfejlesztési Közalapítvány jogutódjának elismerése is, ugyanis a Learning Innovation IFKA minősített szakértő. Az IFKA a hazai üzleti élet kiemelkedő szereplőit minősíti, ami a megbízható szakmai színvonal garanciája.