Mit tehetsz, ha felmondanál a munkahelyeden?

Először is azt kell megvizsgálni, hogy jelenleg milyen típusú munkaszerződésed van, illetve mióta dolgozol az adott cégnél

Próbaidő alatt például bármelyik fél jogosult a munkaszerződés azonnali hatályú felmondására. Határozott idejű munkaszerződés esetén már mindkét fél részéről szűkebb a mozgástér, hiszen ilyenkor indoklási kötelezettség áll fenn. A legnagyobb rugalmasság a határozott idejű munkaszerződés esetén áll a felek rendelkezésére, ahol munkavállaló és munkáltató egyaránt dönthet a felmondás mellett. Alapesetben erre bizonyos határidőt kell szabni, azonban lehetnek olyan súlyos esetek, amikor azonnali hatályú a felmondás. A harmadik eset, amikor közös megegyezéssel szűnik meg a szerződés, vagyis amikor munkavállaló és a munkáltató közös megegyezéssel dönt a munkaviszony megszűnése mellett.

Felmondás előtt érdemes lehet jogászhoz fordulni, főleg, ha úgy érezzük jogszerűtlenül próbálnak megválni tőlünk.